Programjaink
Országos Mentőszolgálat- edukációs kisfilmek
2020. júl. 16. - default
Az elmúlt években több edukatív kisfilm támogatásával segítettük a mentők munkáját. Legutóbb az egykori Szomszédok sorozat szereplői segítségével, ezt megelőzően pedig szuperhős motívumokkal hívtuk fel a figyelmet a mentők munkáját nehezítő helyzetekre és a helyes közlekedési magatartásra.
A 2018-ban zajlott „szuperhősös” közösségimédia-kampány után (Halkítsd le a zenét, húzódj félre, hagyj helyet a mentőautó mögött) 2019-ben az emlékezetes Szomszédok tévésorozat köntösében OMSZédok címmel hívták fel a figyelmet olyan fontos témákra, mint a biztonsági öv használata, mobilozás vezetés közben, vagy a lépcsőházak közlekedő útvonalainak szabadon tartása. A kisfilmeket több millióan tekintették meg és reményeink szerint ők már hatékonyabban segítik a mentők munkáját.
2017-ben alapitványunk 4 új, teljesen felszerelt rohamkocsit adományozott az Országos Mentőszolgálatnak.
A filmek az alábbiakban megtekinthetők.
Kapcsolódó cikkek
Le a cigarettával! Ezekkel az előnyökkel számolhatsz, ha örökre felhagysz a dohányzással
A dohányzás abbahagyása akár már néhány héten belül érezhetően javíthatja a közérzetet és az egészségi állapotot. Cikkünkben bemutatjuk, hogy milyen rövid és hosszú távú előnyökkel jár a leszokás, és néhány tippet is adunk a megvalósításhoz.
Bővebben3 gyakori tévhit a cukorbetegségről
Világszerte sajnos egyre nő a cukorbetegséggel küzdők száma, és ezzel párhuzamosan a diabétesszel kapcsolatos tévhitekből is egyre több kering. Cikkünkben három elterjedt mítoszt veszünk górcső alá és cáfolunk meg.
BővebbenSzívbarát életmód: tippek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez
A szív- és érrendszeri betegségek világszerte, így hazánkban is a vezető halálokok közé tartoznak. Éppen ezért kiemelten fontos felhívni a figyelmet arra, hogy sok esetben életmódbeli változtatásokkal jelentősen csökkenthető a betegségek kialakulásának kockázata – ugyanis a szív egészségét az étrend, a mozgás, az alvás vagy épp a stresszkezelés alapvetően befolyásolja. Cikkünkben hozunk néhány hasznos életmódtippet, amik hozzájárulhatnak a szívbetegségek prevenciójához.
Bővebben